Ismét! – Ipar Napjai 2018.

július 20, 2017  

Az Ipar Napjai 2018 Kedvezményes előjelentkezési határideje: 2017. október 31.

Visszatekintő – Ipar Napjai 2016
Több mint tízezer szakember kereste fel az IPAR NAPJAI kiállítást 2016 május 24-27. között
a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban, mely köszönhető annak is, hogy az idei évre a kiállítók száma 10%-kal, míg a kiállítás területe 15%-kal nőtt az előző (két évvel ezelőtti) rendezvényhez képest.
A kiállításon 12 ország 281 kiállítója jelent meg 6.522 m2-en, hogy bemutassa gépeit,  technológiai újításait, rendszereit.
A rendezvény kínálatát erősítette, hogy a Hungexpo Zrt.
szakmai partnerei, a Német–Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete, az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetsége és a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara kollektív bemutatókat szerveztek.

Összesen 18 konferencia és előadás 17 szakmai szervezet közreműködésével várta az
érdeklődőket, elmondhatjuk, hogy közel 1500 látogató vett részt rajtuk.

Ezek között a programok között is kiemelkedő volt a Fraunhofer-SZTAKI projektközpont az ipar 4.0 tematikára épülő előadás- és workshop sorozata, az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetségének két napos programja, valamint a Német – Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Egyesülete által
szervezett Beszállítói Fórum, melyen 113 cég közel 150 képviselője bonyolította le tárgyalásait, kötötte meg üzleteit.

Nagy népszerűségnek örvendett a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elektrotechnikai és épületvillamossági szakmai továbbképzése is, melyre több mint 180 szakember volt kíváncsi.
2016-ban is meghirdetésre került a NAGYDÍJ pályázat. A cégek pályázatait egy szakértőkből álló zsűri bírálta el, melyek közül Nagydíjjal jutalmazták az ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, az IVM Zrt.-t, a Laxun Kft.-t és a Pekárik Szerszámgép Kereskedelmi Kft.-t.
Különdíjat kapott az Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH, elismerő oklevelet vehettek át a Pekárik Szerszámgép Kereskedelmi Kft. és a Werth Magyarország Kft. képviselői.

Forrás: HUNGEXPO Vásár és Reklám Zrt. – közlemény – 2017.07.20.